2. kerületi óvod gyermekének

Szponzorált tartalom

2. kerületi óvoda

2. kerületi óvoda

Egy szülő, ha szereti a gyermekét, igyekszik a számára mindent megadni, amit csak lehetséges – persze ésszerű keretek között, a gyermek testi-szellemi fejlődését szem előtt tartva. Az oktatás kérdése nem lesz megkerülhető egy idő múlva, így aztán ma már az óvodát is ajánlott alaposan megfontolva megválasztani! 2. kerületi óvoda Budapest, a Plum Puddingnál, ahol kifejezetten odafigyelnek a gyermek nyelvi képzésére, kevesebb nagyszerűbb helyet lehetne csemetéjének elképzelni! Ennél a 2. kerületi óvodánál ugyanis a nevelők egymás között és a kicsikkel érintkezve is kizárólag az angol nyelvet használják, hogy az korán beépüljön a gyermekek tudatába. Tanulmányok sora bizonyítja, hogy a gyermekek korai életkorukban kifejezetten jó nyelvi érzékkel rendelkeznek, így ha a 2. kerületi óvodánál angolul szólnak a gyermekhez, mindig, konstans módon, akkor a kicsi úgy tud bekerülni a közoktatási rendszerbe, hogy immáron jó alappal bír az angol nyelv későbbi tökéletes elsajátításához. Keresse fel hát a Plum Pudding weboldalát, és informálódjon! Ezt követően pedig vegye fel a kapcsolatot az óvodával, hogy milyen feltételek mentén járhat a kisfia vagy a kislánya az intézménybe!